2017. október 13., péntek




Ortopédiai szakrendelés a Ligeti Állatorvosi Rendelőben


Az utóbbi időben azt tapasztaljuk, hogy megnőtt az ortopédiai problémák száma a praxisunkban. Egyre több gazdi hozza a kutyáját esetleg macskáját azért, mert az sokat fekszik és nem szívesen mozog, hamar elfárad, nehezen kel fel pihenés után, egy vagy akár több lábára is sántít, esetleg valamelyik lábára nem is áll rá. Természetesen egy baleset után azonnal szükség van beavatkozásra, törés vagy ficam esetén rövid időn belül műteni kell az állatot. Ezeknek a csontműtéteknek is a legnagyobb részére felkészült rendelőnk. 

 
Miért fontos az ortopédiai vizsgálat?
A kisebb mozgászavarok és sántaságok időben való felismerésével (ízületi-, szalag-, csont-, gerinc problémák) és hatékony kezelésével sokat tudunk javítani kedvencünk jólétén, életkilátásán, csökken a fájdalom, javul a mozgás.

Hogyan zajlik a vizsgálat?
Az időpont egyeztetésre érkező kedvenceknél, mint minden más esetben is, felvesszük az adatokat, hiszen már ebből is rengeteg információ származik.
Pl. fiatal nagytestű kutyánál másra gondolunk, mint egy középkorú tacskónál. Tehát az állat fajtája, kora, neme mind fontos tényező.
A következő lépésben felvesszük a kórelőzményt: mikor mióta van fájdalom, sántaság, hirtelen vagy fokozatosan alakult ki? Kap-e valamilyen gyógyszert. Van-e más belgyógyászati vagy egyéb probléma?
Ezek után jön csak a klinikai vizsgálat, mely a végtagok általában alulról történő részletes végigtapintásából, az ízületek hajlításából-nyújtásából és speciális tesztek elvégzéséből áll.
A fentieken túl szükség lehet ún. kiegészítő vizsgálatok elvégzésére is, jelen esetben ez döntően a röntgenfelvétel elkészítéséből áll. Az esetek nagy részében a kutyust bódítani kell a röntgen felvételhez való megfelelő beállítás miatt.
A diagnózis a fenti adatok és vizsgálatok eredményéből születik meg, mely alapján már a kedvencünkre szabhatjuk a lehető legjobb gyógykezelést, esetleg műtéti beavatkozást.







A kevésbé sürgős ortopédiai/neurológiai problémák megoldására praxisunkban a legmodernebb, legjobb képet adó röntgenhívó áll rendelkezésünkre.  
A vizsgálatokat dr. Péterhegyi Csanád szakállatorvos, ortopédus végzi kedden 9-12 ill. 15-18-ig, csütörtökön 9-12-ig kizárólag bejelentkezés alapján (bejelentkezés rendelési időben a 26-332-450-es számon).




Perthes kór yorkinál

A fenti yorkinál a fájdalmas combcsontfej eltávolítása után


Segítségként október 17-től nov 2-ig 20%-al csökkentjük az ortopédiai klinikai szakvizsgálat árát 6000 Ft helyett 4800 Ft-ra és minden páciens AJÁNDÉKBA kap 1 levél porcépítőt (1 400 ft).

(A klinikai vizsgálat az esetleges röntgenfelvételek árát nem tartalmazza.)

Jelentkezzen be minél előbb, ha kedvence mozgászavarral küzd!




2017. szeptember 7., csütörtök

Fogászati akció:

ingyenes fogkőeltávolítás


Egyre többet hallunk a kutyák fogászati problémáiról, szájszagról, fogkőről. Miért kell felhívni a gazdik figyelmét a fogbetegségekre ?

Kutyáink egészsége a fogaknál kezdődik. Hihetetlen, de a három évesnél idősebb kutyák közül ötből négynél már fogászati problémákkal találkozunk. Nagyon sok kutyatulajdonos nem fordít kellő figyelmet erre a veszélyre, pedig ahhoz, hogy a kutya fogazata erős és egészséges maradjon, azt rendszeresen ápolni és ellenőrizni kell.



Hogy alakul ki a lepedék és a fogkő?

Az etetést követően a kutyák fogait és ínyét egy vékony lepedék borítja el. Ez ideális környezetet jelent a különböző ásványi anyagok megtapadásához, lerakódásához, így a lepedék elősegítheti a fogkő kialakulását. Ha a lepedéket nem távolítjuk el az etetést követő 24 órán belül, akkor az a baktériumok elszaporodása miatt kezd megkeményedni, ami fogkőképződéshez vezet. A fogkő lerakódása miatt a fogínyszél eltávolodik a foggyökértől. A fog fokozatosan kilazul, és a szájüregben fertőzés alakulhat ki, melynek következménye a fogínygyulladás.

Milyen veszélyekkel jár a fogkő és a fogínygyulladás?

A fogak meglazulása vagy akár elvesztése miatt a kutya nem tudja megfelelően megrágni és megemészteni az eledelt. Ennek következtében a tápanyagok nem hasznosulnak, emésztőszervi- és hiánybetegségek alakulhatnak ki. Hosszabb idő eltelte után a lepedékben megtalálható baktériumok a vérkeringésbe kerülve a különböző létfontosságú szerveket is károsíthatják, főként a májat és a vesét. A szájban elszaporodott baktériumok okozzák a kellemetlen szájszag jelentkezését is.

Mely kutyáknak van leggyakrabban fogínygyulladásuk?

Tudományosan bizonyított, hogy a parodontózis (a fogíny lassú, kóros visszahúzódása a fognyakról) és a fogínygyulladás következményeként kialakuló fogvesztés gyakrabban fordul elő az egészen kistermetű kutyafajtáknál (pl. yorki, westi, palotapincsi). A fogproblémák krónikussá válnak, és az életkor előrehaladtával egyre gyakoribbak.

Melyek a leggyakoribb tünetek?

• Sárgás-barnás fogkő a fogakon és az íny mentén
• Bepirosodott, duzzadt vagy vérző íny
• Túlzott nyáladzás, esetleg véres nyál
• Törött vagy hiányzó fog
• Kutyája nem hagyja, hogy megnézze a fogait
• Kellemetlen lehelet
• Csökkent étvágy

Hogyan előzhetjük meg a fogkő kialakulását?

•A gondos Gazda kezdje el kutyusa fogainak tisztítását mielőbb, a legjobb még kölyök korában.
• Ha kutyája nem tűri a fogkefe használatát, helyettesítse a fogápoláshoz alkalmas kutya snackkel.     Alkalmazása mindig ugyanabban az időpontban ajánlott. Kutyáját félévenként vigye el fogászati vizsgálatra állatorvosához.
• A kutyát fokozatosan kell hozzászoktatni a fogtisztításhoz, hogy biztos lehessen benne, hogy neki is tetszik a művelet.

Mire számíthat a tulajdonos a fogászati hónappal kapcsolatban?

Rendelőnkben szeptember 4-től 30-ig a Pedigree fogászati hónap keretén belül minden kutyának ingyenesen megvizsgáljuk a fogazatát, és 1 darab Pedigree DentaStix csomagot adunk ajándékba. Az ajándékok száma limitált, érdemes minél korábban bejelentkezni a vizsgálatra, vagy rendelési időben behozni kedvencét. (Délelőtt: hétfőtől péntekig és  szo: 9-12-ig, délután: h-p: 15-18-ig)

Szükség esetén elvégezzük a fogkőeltávolítást is, melyet korszerü ultrahangos depurátorral végzünk. A beavatkozást enyhe bódításban hajtjuk végre, majd utána felébresztjük a kutyát , így már saját lábán távozhat. Ebben a hónapban az ultrahangos fogkőeltávolítás INGYENES, csak az ilyenkor nélkülözhetetlen bódítás árát kell kifizetni!

 

Rendelőnkben hozzájuthat a Pedigree DentaStix-en kívül a legmodernebb enzimatikus rágócsíkhoz, különböző fogkrémekhez, ízesített szájhigiéniai oldathoz.

Kérjük jelentkezzenek be időpontét rendelési időben a 26/332450-es számon!
http://www.vorosvariallatorvos.hu/akciok.html


Dr. Saufert Gyula
Dr. Kanász-Nagy Dóra
Dr. Péterhegyi Csanád

2017. szeptember 6., szerda

"Nem, nem zsoké. Állatorvos. Csak mellesleg baromi jól lovagol. Úgy, ahogy kevesen, mert ő tényleg mindent tud a lóról"

Régi kedves barátom - Pálfalvi Dorottya író - cikkéből idéztem a bevezető sorokat, köszönöm neki, hogy ilyen sok év elmúltával is gondolt rám, megkeresett, hogy papírra vessük (akarom mondani monitorra vessük) közös gondolatainkat.

A teljes cikk itt olvasható:

http://madartelevizio.hu/aki-tudja-a-lo-melyik-oldalan-kell-ulni/


 

 

 

2017. július 16., vasárnap

Mi az az idegen test?  Hogyan kerül a kutya gyomrába, beleibe??

 


Sajnos a kutyák gyakran nyelnek le különböző tárgyakat (fadarab, kavics, játékok, ruhadarab). Ez a tevékenység főleg a fiatal kutyákra jellemző, de vannak nótórius idegen test nyelő egyedek is.
Sokszor csupán féltékenységből, nehogy másé legyen az adott játék vagy tárgy, máskor meg ki tudja miért....???
Az utóbbi időben több ilyen esetünk is volt, most kettőt bemutatunk az érdekesek közül.

A egyik esetünk talán azért különlegesebb, mert a 25 kg-os kuvaszkölyök egy nagy méretű, dudorzatos felületű kutyajátékot nyelt le, igaz, némi nehézség árán. Utána vacsorázott és reggelizett is jóízűen, a játék viszont nem ment tovább a gyomorból. Műtétileg, egy gyomormetszésen keresztül távolítottuk el.
Itt már az ún. natív röntgen felvételen látszik a tárgy, így nem volt szükség kontrasztanyagra, rögtön az azonnali műtét mellett döntöttünk.
A hasüregből kiemelt gyomor.

A gyomormetszésen át éppen kiemeljük a lenyelt játékot.

A gyomor varrás után.


Másik esetünk egy bullterrierel már egy kicsit nehezebb volt, a kutya lázas hányós tünetekkel jelent meg a rendelőben. Ez még bármi lehet, ráadásul a hasüreg nem volt fájdalmas és az ún. natív röntgenfelvételen sem látszott idegen test, bár a gázosodás felvetette az idegen test gyanúját.


Ezért végeztünk egy bárium szulfátos kontrasztanyag etetést. Az alábbi felvételen már jól látszik, hogy a kontraszt kitapadt valamire és nem(alig) távozik a gyomorból



A bullterrierből egy gyomor és két bélmetszésen át eltávolítottuk a bélelzáródást okozó idegen tárgyakat. A műtét során műanyag darabok és a belet felfűző szőnyegrojt szerű képletek kerültek eltávolításra.

Az egyik bélmetszésen keresztül távolítjuk el a furcsa tartalmat.
 

Ezt mind a kutyából szedtük ki!

 
A kutyus a műtét után. Néhány nap lábadozás után már jobban van, reméljük többet nem csinál ilyen butaságot!

Érdemes odafigyelni kedvencünkre!  Ha épp lenyel valamit azonnal vigyük állatorvoshoz, talán még hánytatással megelőzhető a műtét. Amennyiben arra leszünk figyelmesek, hogy kedvencünk gyakran hány , nincs bélsárürítés, bágyadt, nem eszik, esetleg hasi fájdalma van, akkor gondoljunk a bélelzáródásra is és azonnal forduljunk szakemberhez!

 

2016. november 20., vasárnap

Morning Show és nyírfacukor

Holnap (nov. 21) megjelenik Tóth Gábor élelmiszeripari mérnök barátom  új könyve: E-mentes övezet, avagy mit reggeliztél ma? címmel, melyet Sebestyén Balázzsal a Morning Show hasonló adása kapcsán szerkesztettek.

Ízelítőül álljon itt Gábor bevezetője:


"Balázzsal összeszedtük az elmúlt 3 év legizgalmasabb E-mentes övezet témáit, melyeket megtalálhattok a hamarosan megjelenő riportkönyvben.
Természetesen nem kerülhettük ki a  "Mitől lett pocakom és hogyan lehet kockahasam?"  és a "Mit egyen a gyerek, ha válogatós?" témakört sem.   Igazán hasznos és hiánypótló kötetnek szántuk!"


Gábor könyvében szóba kerül, mint egészséges, népszerű cukorhelyettesítő a xilit/ nyírfacukor. Alacsony a glikémiás indexe, ezért cukorbetegek, fogyókúrázók is nyugodtan fogyaszthatják.
Embereknél legfeljebb a hozzászokási időszakban figyelhető meg néha hasmenés. Az emberi szervezetben a nyírfacukor nem vált ki inzulinválaszt -ezért olyan népszerű diétás körökben.


Viszont kutyánál és vadászgörénynél súlyos mérgezéshez vezethet! Gábor könyvében erre is felhívta a figyelmet forrásként honlapunkat megjelölve!  :)


Mit okoz a nyírfacukor(xilit) mérgezés?
Kutyákban egyes források szerint már kb. 100 mg/testtömegkilogram elfogyasztása után (pl. egy vizslánál akár 1  mokkáskanál) 10-60 percen belül súlyos vércukorszint csökkenés következik be.

Hogyan kerül a kutyába?
Sajnos kedvenceink is gyakran édesszájúak, így előfordulhat egy kis sütilopás, vagy a gazdi maradékából kap egy keveset a xilites finomságból.

Mik a nyírfacukor mérgezés tünetei?
Először hányás, hasmenés, majd a hipoglikémia (alacsony vércukorszint) tünetei, mint remegés, gyengeség, levertség, kóválygó járás, izomgörcsök, ájulás, végül kóma (és a kezeletlen esetekben elhullás).
Ezen az életveszélyes állapoton gyakran csak infúzióban adott cukorral lehet átlendíteni a kutyát!! Azonnali állatorvosi ellátást igényel!

Lehet gyógykezelni?
30-60 percen belüli felvételnél érdemes gyors hánytatással próbálkozni. E mellett vagy ha már több idő telt el, a gyorsan beadott vénás cukor és infúzió helyreállítja a vércukor-szintet és viszonylag gyorsan jobban lesz az állat. Amennyiben sikerült a krízishelyzetet megoldani, a xilit másik-májkárosító- hatására kell koncentrálni és vérvizsgálattal nyomonkövetni a teljes felépülésig. A májkárosodás azokban az állatokban is jelentkezhet, akiknél amúgy nem okozott súlyos vércukorszint esést. Nyírfacukor mérgezés után hosszú távú májvédő szerek szedése és diéta javasolt. Figyelembe kell venni azt is, hogy a xilit nagyon lassan ürül ki a szervezetből. A teljes gyógyulás akár 6-7 napot is igénybe vehet, a májvédő diétát akár tovább is alkalmazni kell.
Akik „egy háztartásban” élnek kutyájukkal azt  javasoljuk, figyeljenek erre a veszélyre, és lehetőleg más cukorhelyettesítőt használjanak.



Dr. Saufert Gyula

2016. október 20., csütörtök



Nyulak néhány gyakoribb betegsége


Az elmúlt napokban többször is egy évek óta alig látott nyúlbetegséggel a myxomatosissal találkoztunk. Ezért arra gondoltunk, hogy röviden írunk erről a fertőzésről és összefoglalunk még  néhány egyéb megbetegedést, amik előfordulhatnak egy vidéki kisállatpraxisban.

 

 Nyulak myxomatosisa

Nyúl myxomatosis

Ezt a fertőzést egy vírus okozza, gyógyíthatatlan megbetegedés, legfeljebb a tünetek enyhíthetőek és a másodlagos bakteriális fertőzéseket tudjuk kivédeni.

Mitől betegszik meg a nyuszi?
A kórokozó myxomatosis vírust döntően szúnyogok, néha más ízeltlábuak (bolha) terjesztik, és leírtak közvetlen, állatról állatra terjedő fertőzést is. A lappangási idő 7-10 nap szokott lenni, a vezető tünetek közé tartozik a fülek, a szemhéjak és az orr duzzanata (ún. oroszlánfej), nyálkás-gennyes kötőhártya-gyulladás és orrhurut. Hasonló duzzanatok-bár ritkábban- jelenhetnek meg még a  a nemi szervek környékén is. A betegek légzési nehézségek és tüdőgyulladás tünetei közepette általában 7-10 nap alatt elhullanak, a kezelés mellett is ritka a túlélés.

Hogyan lehet védekezni ellene?
Miután a betegség gyógyíthatatlan és a szúnyogok teljes távoltartása alig megoldható, javasolt a vakcinás megelőzés. Kiváló vakcinák érhetőek el, ezekkel 8 hetes kortól, 1 hónapos időközzel két védőoltást kell beadni, és a vakcinától függően a védettség  6-12 hónapig tart. Tehát minimum évente 1 ismétlő oltást kell adni, lehetőleg tavasszal még a szúnyog invázió előtt.


RHD – Nyulak vérzéses betegsége (Rabbit Hemorrhagic Disease)


Az RHD egy kifejezetten fertőző, járványos betegség, szintén gyógyíthatatlan. A vírus rendkívül gyorsan terjed, mivel a tárgyakon is megtapad és azokkal fertőz tovább (akár ruhával is átvihető), ezen kívül madarak, kisállatok, ízeltlábúak (szúnyogok!) is terjeszthetik. A betegség jele lehet étvágytalanság, bágyadtság, magas láz, az orr vagy a szájüreg, esetleg a végbél vérzése, de sok esetben nem jelentkeznek tünetek, és a nyúl hirtelen pusztul el (ezekben az esetekben boncolással mindig találunk a légcsövekben, tüdőben vérzést). A lappangási idő nagyon rövid a nyúl általában 48 órán belül elpusztul. A halálozási arány közel 100%. A  betegség gyógyíthatatlan, az esetek döntő részében az állatorvoshoz már csak tetem kerül a gyors lefolyás miatt.
Hogyan lehet védekezni ellene?
Megelőzés szintén védőoltással lehetséges, forgalombann vannak kombinált (RHD és myxomatosis) vakcinák is, az oltási sorozat mint fentebb. Fontos a vakcinázás akkor is, ha nyulunkat csak lakásban tartjuk, hiszen ha valahol járvány van, onnan nagyon hamar kikerülhet és elterjedhet a vírus akár szúnyoggal, akár közvetlenül (pl. ruhánkkal) .

Nyulak Fülrühössége

Nyulak gyakori megbetegedése, a betegek rázzák a fejüket, hátsó lábaikkal vakarják a fülüket, az étvágyuk is csökkenhet, a többi nyúl is elkaphatja. A fül belsejében vastag, sötét pörk képződik.

A betegség oka  egy nagyon elterjedt és nagyon fertőző bőrélősködő a Psoroptes cuniculi.
Szerencsére gyógyszerekkel kiválóan kezelhető, fontos a minél előbb elkezdett kúra.

Nyulak rühössége 

A kórokozó a Sarcoptes scabiei nevű atka. E fajok nem a fülben élősködnek, hanem a bőr mélyebb rétegeibe furakodnak, ott élnek és szaporodnak. Főként a szem körül, az orrháton és az ajkak tájékán a szőr kihullása, a bőr kipirosodása, pörkképződés, korpádzás, a bőr megvastagodása és ráncossá válása figyelhető meg. A fülrühnél alkalmazott kezeléssel gyógyíthatjuk meg a betegeket.

További állatorvosi esetek

Dr. Saufert Gyula